Túl sokat emésztem magam régen elkövetett hibák miatt. Eszembe jutnak, és ugyanazt a szégyent érzem, mint ott helyben. Ennek semmi értelme.
Azzal próbálom nyugtatni ilyenkor magam, amit mások (már nem tudom, kik, többen) szoktak mondani. Hogy ne foglalkozzak vele, mert a hibáink arra valók, hogy tanuljunk belőlük.
Aha.
Én egy dolgot szoktam ezekből a hibákból megtanulni: hogy legközelebb mire figyeljek oda ahhoz, hogy ne kövessem el ugyanezt a hibát. Én viszont ettől nem érzem úgy, hogy volt értelme akkor egyszer elkövetni. Ha akkor nem követtem volna el, most követném el (mivel korábban nem tanultam meg, mit ne csináljak), és ezután soha többé. Ha nem most, akkor legközelebb, és így tovább. Vagyis egyszer mindenképp elkövetem a hibát, ami miatt egyszer úgyis szégyellni fogom magam.
Ez a "megnyugtatás" tehát teljesen hatástalan és fölösleges. Nem csökkenti a hibák egyszeri elkövetése miatt érzett szégyenemet. Ezeket viszont már nagyon unom. Kérek egy jobb tanácsot.
