'Finisbe' értünk. Sosem vártam ezt és utálom, hogy ez van. Olyan rossz, amilyennek képzeltem, de egyáltalán nem úgy. Gyűlnek a gondok és kezdenek a nyakamba szakadni.
Azt hittem, csak a tanulnivaló mennyisége okoz majd gondot, de ez csak a kisebb baj. Gyanítom, ha négy évig bejött, most is be fog jönni az utolsó pillanatra sűrítés. Viszont akkor tényleg tudtam egyfelé koncentrálni, most meg ingázom, nem tudom, mit akarok. A kötelességtudatomat állandóan legyőzik az újabb és újabb programok, amiket vagy nagyon rég akarok, vagy simán 'kihagyhatatlanok'. Talán ki kéne hagyni őket. De nem megy. Nem tudom beosztani az időm.
De nem is az érettségieredményeim miatt aggódom most igazán, hanem az eddig elértekért. Úgy tűnik, nálam a tavasz ezzel jár. Nevetségesen ingerlékeny vagyok és mindenki az agyamra megy - még azok is, akik egyáltalán nem érdemelnék meg, hogy haragudjak rájuk. Nem találom a helyem, és most biztos pontom sincs - a kapaszkodóimat is idegennek érzem.
Az ilyen korszakok persze midnig elmúlnak, de ez más. Ez az egész korszak vége. Nem akarom, hogy így záruljon, hiszen olyan boldog voltam. Nem így akarok emlékezni rá. És nem akarom a saját hülyeségem miatt elveszíteni az életet és megutáltatni magammal a társaságot, ami ennyire boldoggá tett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése