Eszem egy picit, abból, ami először a kezembe jut, épp csak annyit, hogy jól essen.
Eszem egy picit, abból, amit megkívántam, épp csak annyit, hogy jól essen.
Mindenből eszem, amit találok; mindenből egy kicsit, hogy jól essen.
Mindenből eszem, amit találok; mindenből annyit, amennyi belém fér.
Ez a fogyasztói társadalom. Ez ma természetes. És a baj még mindig nem itt van.
A baj ott van, hogy miután nemhogy annál ettem többet, amennyit a szervezetem igényel, de annál amennyit elbír, elszégyellem magam. Rosszul érzem magam a bőrömben és pénzt fogok költeni azért, hogy leadjam magamról 'a fölösleget'. 'A fölösleget', amit fölöslegesen ettem meg, elvégre pontosan tudtam, hogy nem lesz rá szükségem, mégis jól esett.
Viszont régen ez úgy ment, hogy annyit ettem, amennyit megengedhettem magamnak.
Azelőtt meg úgy, hogy küzdenem kellett, hogy megengedhessek magamnak annyit, amennyire szükségem van. Így viszont gyűlik rajtam a fölösleg, amitől nem érzem jól magam, ezért
külön edzek. Ami pénzbe kerül.
Erős a kontraszt. Fizetek azért, hogy ledolgozhassam azt, amire több pénzem volt, mint amennyiből a szükséges mennyiségre telik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése