2012. december 23., vasárnap

Merle, Kati, Hanna

"Lehet, hogy alacsony növésemnek köszönhetem túlzott érzékenységemet, de mindenesetre utálom, ha csúfolnak, akár barátságosan is. Ezt a két nőt például őszintén tisztelem, de azért bosszantanak egy kicsit. Mindig olyan magabiztosak."

2012. december 19., szerda

"Reáltanoda"



  • Az a baj, hogy nem látok bele eléggé..
    Csak azt látni, hogy összevissza beszélnek... hogy nem látják a tiltakozások lényegét..
    Eleve, hogy azzal érvelnek, hogy 'az egyetemistákat nem érintik a változások, akkor miért sztrájkolnak?'.
    Nem ezzel kéne elébe menni az ellenhangoknak.
    És hogy nem látják be, hogy attól, hogy valamit nem úgy hívnak, attól még az.
    És nem vagyunk hülyék, ha fizetni kell az oktatásért, az tandíj.
    És én megértem azt az álláspontot is, hogy igenis pénz kell, mert
     igen, nincs pénze az államnak.
    De nem is attól lesz, ha csökkentik az értelmiségiek számát az országban.
    Emlékszem, mikor hetedikes voltam, földrajzon Erika néni mindig azt hangsúlyozta, hogy Japánban, meg Skandináviában meg a legfejlettebb országokban azért pörög úgy a gazdaság, mert a kormányok arra mentek rá, hogy versenyképes, SZAKKÉPZETT MUNKAERŐT neveljenek ki.
    Ha meg a kormány úgy gondolja, hogy a felsőoktatásban ilyen munkaerőt nem, csak Szimplában ücsörgő bölcsészeket lehet kinevelni,


  • akkor meg tegyék ingyenessé, de legalábbis vonzóvá a kétkezi munka oktatását a gépészetet, a mérnöki karokat meg a szakmai képzéseket és vállalják ezt nyíltan, mondják azt, hogy 'ma Magyarországnak erre van szüksége, nem közgazdászokra', és akkor azt mondom kis szájhúzással, 


  • De ők nem így állítják be.
    Akkor mirét gondolnám, hogy erről van szó?


  • Csak azt látom, hogy valahonnan pénzt akarnak kiynerni, és ezért az ország legjobb befektetéséből vonják el a pénzt. Basszus, tényleg bennünk van a jövő, ha az utánunk következő nemzedék iskolázatlan marad, mert a családjának nincs évi fölös fél millája, akkor csak egyre mélyebbre fogunk kerülni a gödörben, mert nem lesz, aki visszafordítsa a folyamatot, akinek lesz elég esze, hogy megoldást találjon és aki elő tudja teremteni a pénzt a megoldásra.

    És attól, hogy nem engednek minket külföldön dolgozni, itthon még nem lesz több munkahely. A pénzt, amit most az értelmiségiek képzésén spórolnak, az ő munaknélkülisegélyükre költhetik majd.

2012. december 16., vasárnap

Igenis szeretem, ha van lehetőségem meggondolni magam.

Félek, hogy fájni fog

-..de mitől jönne rendbe?
- Nem tudom, néha megjavulnak a dolgok maguktól... Lehetne így most is.

"És ne feszülj rá, úgyis menni fog, csak csináld."

"Már csak a kikapcsológomb működik.
Bekapcsolni se merem újra, mert félek, hogy legközelebb már kikapcsolni se tudom majd, és lemerül és vége..."

2012. november 28., szerda

Róka fogta csuka

Azért nem vágyok, mert nem szeretek..? Most épp ott tartok, hogy csak azért nem szeretek, mert nem vágyok. Az általános vágyat kéne visszahozni. De mégis, hova tűnt?!

2012. november 21., szerda

Önpercepció II. (Ferdi)

"Többen kérdezik tőlem a fejemben,
hogy "ez már az?"
De én mondom, hogy nem.
Ha nem tudod biztosan, hogy ez az-e,
akkor ez nem az.
mert ha az lesz akkor azt rögtön tudni fogod.

Az: " A távolság.
A csavarodás.
A szédültség.
Az ájulás."
Tiszta sor.  "

2012. november 9., péntek

2012. november 4., vasárnap

2012. október 26., péntek

Ha nem ízlik a kávé, azt jelenti, nincs miért felkelni ma.

Derültégből

Csattanva záródó liftajtó. Vigyázz magadra. Szép álmokat. szia cica.

Nem értem.. nem bírom.

2012. szeptember 19., szerda

Tapasz

Csak merd mégegyszer kimondani, hogy minden rendben..

'Te jól laktál, én éhes vagyok..?' NEM EZT MONDTAM.

2012. szeptember 14., péntek

Kosztolányi - Boldogság

114 "Az is baj, ha nagyon jók vagyunk, az is baj, ha nagyon rosszak vagyunk. annyi bizonyos, hogy a jóságra csak törekedni lehet. Úgysem érhetjük el sohasem."

72 "Tudta, hogy keveset segíthetünk egymáson, hogy boldogulásunk érdekében kénytelenek vagyunk ártani másoknak, néha halálosan is, hogy a nagy dolgokban majdnem mindig elkerülhetetlen a könyörtelenség, de épp ezért azt a meggyőződést vallotta, hogy emberiességünk, apostolkodásunk - becsületesen és őszintén - egyedül a kis dolgokban nyilatkozhat meg, s a figyelem, az elnézésen és megbocsátáson alapuló kölcsönös kímélet, a tapintat a legtöbb, a legnagyobb dolog ezen a földön.Végül ezen a gondolatsoron haladva, arra a sivárnak, sőt egyenesen pogánynak tetsző következtetésre lyukadt ki, hogy mivel igazán jók úgyse lehetünk, legalább udvariasak legyünk."
                                                                              -
197 "Nem bírta el, hogy valakit szemtől szembe megsértsenek. Ilyesmi annyira fájt neki, hogy inkább órákig együtt maradt unalmas emberekkel, mert nem tudott kellő módot találni, hogy tapintatosan lerázza őket."

200 "Ezen a napon dühösen dohányoztam. Elszívtam vagy negyven cigarettát. De itt fektemben még rágyújtottam egyre. Fiatalságunk oly tűrhetetlenül édes volt, hogy valamivel el kellett keseríteni."

2012. szeptember 5., szerda

Nagyon. Ezért nem szoktuk

Mennyire gyűlölnék egymást az emberek, ha a másik mindent (akkor, ott, pont úgy) kimondana, ami csak eszébe jut?

És vajon mennyire gyűlölnénk magunkat..?

2012. augusztus 26., vasárnap

laranja

"Eu sou Rasta, aluno do Estagiario Cabeludo e Formado Marcelo de Fót, Hungria."
IDEJE BIZONYÍTANI.

Obrigado Mestre

2012. augusztus 19., vasárnap

Tervezni?

"Az egész világ Greenwich-hez igazodik. Csakhogy Greenwichben őutána igazítják az órákat."

2012. augusztus 4., szombat

2012. július 16., hétfő

2012. július 10., kedd

2012. május 14., hétfő

Ideológus

' Kétségek gyötrik, figyelmét trivialitásokra összpontosítja, dogmatikus, az "én"-t érintő kételyeit a külvilágra helyezi át, s e kételyeit úgy igyekszik csillapítani, hogy az "igazság" mibenlétét firtatja. '

2012. május 1., kedd

Félárboc

Nemhogy szabad, elvárt. Ráparáztam. Valami elromlott bennem. Félek. Ettől fogom el(hehe)baszni.

2012. április 12., csütörtök

Nem érdekel

Jóképűnek mondott, 19 éves, 162 cm magas, a világra nyitott, toleráns  egyetemi hallgató és zenész fiatalember korban és magasságban egyaránt hozzáillő, csinos, intelligens hölgyet keres, aki életében bizonyítottan legalább egyszer volt már szerelmes.


2012. április 1., vasárnap

Épp

Te tartod fel bennem a lelket.

Az az izgalmas ebben, hogy kétféleképpen értelmezhető; három betűn ennyi múlik. Egyrészt negatív, mert ahhoz, hogy valaki tarthassa benned a lelket, el kell érnie, hogy ne vágyj senki másra.. így viszont gátol a haladásban. Feltart. Másrészt megfordítva pozitív lesz: ha valakinek sikerült (nem nehéz) elérnie, hogy rajta kívül ne vágyj senki másra, nem lesz szükséged haladásra: lesz egy biztos pontod, akire bármilyen körülmények között gondolhatsz, meg fog nyugtatni. Tartja benned a lelket. Nekem a második sokkal jobban tetszik. Miért akarnék továbbállni, ha megvan a menedékem?

Gondolatok, amiket fel sem fogsz, mert szavak nélkül vannak benned. Egyre elágazóbb folyosók. Fizikailag lehetetlen. Egyre kisebbek. Teis kisebb leszel, ha belépsz az ajtókon. Kellesz, mert csak veled lesznek szavak a gondolatokból. Valami a semmiből.

2012. március 31., szombat

H | Please take me serious

Ideje belátnom, hogy felnőttem. Pedig mennyire kényelmesnek tűnt kisfiúnak lenni..

az individualizmus diadala a félremagyrázott altruizmus felett.

2012. március 25., vasárnap

Törmelék

*Ha egyszer ennyire szeretünk öntudatlanok lenni, mégis miért félünk úgy a haláltól? (Vagy ha más nem is úgy képzeli el, mint egy ébredés nélküli, öntudatlan alvást, én vajon miért félek tőle?)

*Milyen érdekes, hogy akit a legjobban szeretsz, attól félsz a legjobban. Na, meg persze magadtól..

2012. március 18., vasárnap

Valóban

(Ivan Illich - A társadalom iskolátlanítása)"[...]az iskola kötelező és emiatt végül öncélúvá válik ("iskola az iskoláért"):  a diákot erőszakkal a tanár jelenlétében tartják, aminek egyetlen kétséges jutalma az a jog, hogy továbbra is ott maradhat."

2012. március 2., péntek

2012. február 14., kedd

Haszon Zsófinak - Csernus 240.

"A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha őszinte, akkor ezzel mások visszaélhetnek. Pedig ez nem így van. Ha én őszinte vagyok, és kimondom, ami velem történt, megszabadulok a tehertől. Egy. Kettő: ha valaki ezt így vagy úgy kiferdíti, és elmondja másnak, akkor abból gyorsan megtudom, hogy valójában milyen ember. Az őszinteséggel azt érem el, hogy sokkal kevesebb energiatöltettel fel tudom mérni a másikat, mint olyankor, amikor éveken keresztül mindig csak egy kicsit mondok el, és a másikról valami fontosat csak évek múlva veszek észre. És pont az ellenkezője következik be: nem az, hogy ő visszaélt a bizalmammal... Ő is azt hitte, hogy a presztízse csökkenne, pedig pont fordítva... Ilyenkor a presztízs emelkedik."

Reményburok

Akkor hajrá. Ereszd el a madzagot. Tudom, hogy rossz érzés lesz, hogy nincs már lufid, de még mindig jobb elfogadni a tényt, hogy (feltűnés nélkül metaforát váltok) meghalt a gyereked, minthogy egy hullát ringass kiságyban..

2012. február 2., csütörtök

2012. január 28., szombat

Úgy kell manővereznem a Nyugatiban, nehogy megszólítsanak. Miért nem akarom? Mert szinte biztos, hogy bármit is akarnak tőlem, nemet fogok mondani. Nem akarom a visszautasításommal megbántani a másikat? Hülyeség, neki az nem jelent semmit, egy vagyok neki a többi közül. Nekem mégis rossz érzés. Nekem fáj, nem nekik. Ezért inkább kerülök. Nem szeretünk nemet mondani.



Vicces lett volna kicsikoromban beadni az embereknek, hogy idősebb vagyok, mint amilyennek látszom. Hormonális problémák, vagy mi. Csak nem vagyok jó színész, sose voltam. Meg aztán nem is jutott akkor eszembe. Biztos, mert nem voltam idősebb.

Time and Space

Most még.. majd?

2012. január 13., péntek

Túlzás

A múltamba hiába vágyom vissza, a jelen nem tetszik, a jövőt meg nem látom. Jó volna pár lépéssel előrébb lenni.

2012. január 6., péntek

Miért pont most?

A befőttek sorra állnak a polcodon, friss gyümölcsöt sosem eszel, és csodálkozol, hogy beteg vagy.

2012. január 1., vasárnap