vákuum

Egy dolgot végtelen módon, sőt, ezeknek végtelen faktoriális kombinációjában el lehet rontani, tökéletes viszont csak EGYféleképpen lehet. Ez elég durva arány.

Ennek ellenére mégis bátran stúdióba vonultunk, és az eredmény nem is lett olyan rossz.
Itt van a Vákuum trió első három felvétele, tessék letölteni és meghallgatni!

au sem mau

'Minek erőltetni, ami nem megy? - Hát azért, hogy menjen! Ami már megy, azt hova erőltetnénk?'

Nosztalgia

Így a gólyavetélkedő és a gólyabál után újra előtört bennem, mennyire jó volt akkor, mikor még nem konferálni mentem arra a színpadra.
Jó volna újra kilencedieksnek lenni.. nemis újrakezdeni, hanem egyszerűen újra átélni az egészet. Mert annyira jó volt.
Irígylem őket; minden előttük áll. Mondom ezt én, holott még érettségim sincs, előttem ugyanúgy ott az élet; és mégis, a 3 évvel ezelőtti 'ifjúságomat' siratom.
Itt jön az, amiről beszéltünk, hogy az embernek sose jó az, ami van; mindig a múltban, vagy a jövőben gondolkodik, a jelenét fel se fogja.. Arról vitáztunk, hogy létezik-e idő, és felemrült, hogy nincs se múlt, se jövő, csak egy végtelen most (azt meg minek felosztani). Most viszont úgy érzem, mintha csak múlt és jövő lenne, elvégre a jelent meg sem bírod határozni.. felfoghatatlan. Egyetlen pillanat és mire a másik belegondolt, hogy te azt mondtad, 'most', már az a most is múlt lett - nagyon résen kell lenned, hogy legalább azt az egy másodpercet elkaphasd.

Ez a beszélgetés elindított bennem valamit - valamit, ami rám nézve nem túl előnyös: most kezdtél csak el igazán hiányozni. "It'd be better to forget you but I don't really want to.."

Esti Kornél

"Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya."

Az ember bizonyos szinten talán még szeret is szenvedni, de legalábbis mártírkodni. És szinte bűntudatom van, hogy most a körülmények ellenére mégsem szenvedek.. pedig a helyzet megérdemelné.

süllyesztő

"Eszembe jut egy érzés, gyorsan kihányom magamból.."

Ilyenkor (többek között, persze) az a rossz, hogy azokat az emlékeket, amikre gondolni eddig boldogságot okozott - és ez a képzelgés kellemes időtöltésnek is számított -, most igyekszem kizárni a fejemből; ha eszembejut valami, gyorsan elterelem a figyelmem, mert így kevésbé érzem a veszteségérzetet.
Ez rendben is lenne így.. de emiatt később, mire már nem hiányt éreznék tőlük, csak kedves emlékként gondolnék vissza rájuk, a nagy részük elsikkad, vagy homályosan marad csak meg, holott minden apró részletet észben kéne tartanom, hogy az öröm szintje megmaradjon.

Bár valószínű, hogy ha most nem hagynám veszni őket, talán sose jönne el az az idő, mikor újra igazán jól esik őrá gondolni.

"De pedig utálhatnál is, hogyha menne.."

Még egyszer utoljára azt kaptam, amit már nagyon hiányoltam. Egy hosszú és jó beszélgetést. Nem tudok haragudni azokért, amik miatt kéne. És köszönöm, amit csak köszönhetek.

See you, [space]cowgirl. Someday, somewhere..

Hubay tér (II.)

"Szia. Nem. Rendben. Jól van. Szia."

Elbámulok egy 196os után és gyomron talál, hogy azzal a busszal csak tíz percnyire vagy tőlem.. és ennél mégis sokkal-sokkal távolabb.

Elővettem a beszélgetéseinket, hogy összeszedjem, tulajdonképpen mi is rossz most.. hogy mit akarok tudni, hogy mit akarok mondani. De leragadtam a 'régi szép időknél', mikor még minden rendben volt, és nem tudom rávenni magam, hogy ne ezeket olvasgassam.. Annyira szép volt. És vissza akarom kapni. Veled. Neked nem hiányzik?

Disney álma..?

Láttad már az Oroszlánkirályt? Gyönyörű, ugye? A képek szinte élnek, a színek beszélnek.. Nem akar valóságos lenni, a maga módján tökéletesen fejezi ki, amit ki kell. Na és a mondanivaló! 5 percenként elhangzik egy olyan mondat, ami a maga közhelyes módján ugyan, de sokat ad hozzá egy gyerek világképéhez.

És mi van most? Úgy tűnik, mostanában unalmas a rendes rajzfilm. Helyette minden egyes pestiestben új 3D-s csoda bemutatójáról olvasni; erőltetett történetek, semmitmondó karakterek, ócska poénok. A technika pedig.. sietünk a jövőbe, oké, de én a magam részéről nem látok semmi fejlődést és nem lelem élvezetem a szaladgáló marcipánfigurákban. Miért nincs már igény rajzolt rajzfilmre?!

Hello teacher tell me what's my lesson

Hozzá vagyunk szokva, hogy nemhogy megmondják, de köteleznek rá, mit kell tennünk. Az iskolában, a munkában, az Életben, mindenütt kész döntéseket hoznak helyettünk.. nekünk csak annyi választásunk van, hogy elfogadjuk-e őket, vagy sem.

Így nem csoda, hogy megrémülünk, ha egyszer valamire magunktól kell rájönnünk. Mert olyankor döbbenünk rá, hogy egyedül nehéz. És nem vagyunk hozzászokva a magányhoz.

Lady D tollából - mert ugyanaz aggaszt mindkettőnket.

"Elég egyetlen nap, egy mozdulat, egy gesztus, hogy a szív másként érezzen. Elég egyetlen pillanat, egy szó, vagy valamilyen tett, hogy összetörjön, és ugyanennyi elég, hogy végtelenül szállhasson, és csak a másik fél állíthassa meg ott, ahol számára kedvező.

[...]

Kezdem úgy érezni, hogy magamban beszélek, hogy csak árnyékot látok, hogy ami történt, az meg sem történt, mert az Ami volt, az nem veszhet csak így bele a semmibe. Nem merülhetnek feledésbe érzések, nem tűnhetnek el emberek. Nem veszhet el ez a tűz. De egyre gyengébb és reményvesztettebb vagyok, és egyre kevesebb a mondanivalóm és egyre több a kérdésem.

Hiába a sok barát és hiába minden hétköznapi program, hiába az új élet, Amiért és Akiért élni szeretnék, az már nem éltet. [...] Haza akarok menni, de nem tudom, hogy hol van az otthon, mert az a szempár amiben megláttam, nem nézett azóta rám. Most nem vágyok másra, csak hogy belenézhessek. Nem vágyok a szerelmére sem, nem vágyok az ölelésére sem, csak arra, hogy belenézhessek, és megláthassam azt, amire magamtól nem kapom meg a választ.

Igaza van öcsémnek, hogy érdemes addig küzdeni, amíg be nem bizonyosodik, hogy nem lehet újra olyan jó. De nem szeretem ezt a küzdelmet, gyakorlatilag önmagunkkal küzdünk. Nem lehet érzéseket belemagyarázni senki szívébe, nem lehet szeretetre kérni, csak akkor, ha a magját már elültettük benne. Akkor viszont, ha a magot elhintettük, embertelen módon kell vigyázni rá, és táplálni, hogy gyönyörű virág fakadjon belőle.

Semmi nem nyugtat már meg, semmi nem lép az érzéseim elé, és már-már hülyének érzem magam, hogy ennyire foglakoztat ez az egész. Valamint amiatt is, hogy ezt ide írom le, és nem egy magánlevélben annak, akinek szól. [...]

Szeretlek. Nem bírom magamban tartani. Szétfeszít. "

[c=1]Darth Lady D[/c=14] mondja:

15:43:28

de valóban ez csak a szar

semmi más

hogy nem mondanak semmit

15:43:48

mert ha szóra nyitná a száját, lehet rossz lenne ideig óráig

15:44:00

de legalább tudnánk, hogy túl kell-e tenni magunkat rajtuk

vagy jó lesz ez, csak várni kell

Csak mondanád meg végre, mit akarsz. Mire számítsak? Én 12 napja tettem fel a kérdéseimet, amik 30 napja emésztenek, és nem akarom újra és újra megismételni. Nem értem, neked miért nem fontos, hogy megválaszold őket. Szeretnék választ kapni.