Hozzá vagyunk szokva, hogy nemhogy megmondják, de köteleznek rá, mit kell tennünk. Az iskolában, a munkában, az Életben, mindenütt kész döntéseket hoznak helyettünk.. nekünk csak annyi választásunk van, hogy elfogadjuk-e őket, vagy sem.
Így nem csoda, hogy megrémülünk, ha egyszer valamire magunktól kell rájönnünk. Mert olyankor döbbenünk rá, hogy egyedül nehéz. És nem vagyunk hozzászokva a magányhoz.
Az egyetlen gond, hogy vannak olyan dolgok, amikhez nem elegek a mi döntéseink, mert azok mások sorsát is befolyásolják. Ha ez a másik sors nem találja számára kedvezőnek a mi rájövésünket, akkor hiába minden erőfeszítés. Nem vagy magányos. Csak egyedül vagy egy olyan érzéssel, aminek a sorsa most kivételesen nem kizárólag tőled függ. Tehát pont, hogy túl sok tényező szerepel ebben az egyenletben. Ha egyedül lennél, már megoldottad volna magad a problémát. Most arra vagy kötelezve, hogy elfogadd ezt a helyzetet. Ahogy én is. Az egyetlen dolog, aminek magadtól kell határt szabnod, az a türelmed.
VálaszTörlés